+86-0571-83175630
[email protected]
A hővezető szigetelő bevonat funkcionális szigetelő alapanyag, amely nagyfeszültségű dielektromos védelmet és sík szerelési felületet biztosít, a hővezetés másodlagos előnye. A termikus interfész anyaggal (TIM) ellentétben önmagában nem tudja megszüntetni a határfelületi légréseket, ezért a TIM réteggel együtt alkalmazzák, nem pedig önálló csereként.
A termikus interfész anyagok iránti kereslet meredeken emelkedett az AI számítástechnikai fellendülés mellett, és a jelentések szerint még az Nvidia is értékeli a gyémánt alapú hőanyagokat a legnagyobb teljesítményű chipekhez. E növekedés közepette egy újabb kategóriájú, hővezető szigetelő bevonat jelent meg a piacon, és gyakran összetévesztik a bedobható TIM helyettesítővel.
A két anyag különböző feladatokat lát el. A TIM, mint például a hőpárna vagy zsír, egy tiszta interfész töltőanyag, amelynek fő feladata a két illeszkedő felület közötti légrés eltávolítása. A hővezető szigetelőbevonat funkcionális szigetelő hordozó: alapértéke a nagyfeszültségű szigetelés és a készülék vagy hűtőborda lapított alapja. Kikeményedés után a bevonat felülete még mindig mikroszkopikus csúcsokat és völgyeket hordoz, így a hatékony rendszerszintű hőátadás érdekében még mindig szükség van rá egy TIM rétegre.
Mielőtt a felületre szerelhető technológia szabványossá vált volna, a tápegységek átmenő furatokat használtak, mint például a TO sorozat. A hő a chipből egy fém ólomvázon, a csapokon keresztül, a PCB-n keresztül, végül egy külső hűtőbordába áramlott.
A termikus interfész anyagok ebben a szakaszban még primitívek voltak. A mérnökök az egyszerű, szilikon alapú, közönséges cink-oxid- vagy alumínium-oxid-részecskékkel töltött hőzsírra támaszkodtak, elsősorban szigetelésre, nem pedig hőterjesztésre. Az eszköz teljesítményszintje elég alacsony volt ahhoz, hogy a TO csomag 50-80 Celsius fokos hőellenállása wattonként még elfogadható legyen, bár a vékony tűkeresztmetszetek nagy ellenállást eredményeztek, és kevés mozgásteret hagytak az áramok növekedésével.
Ahogy a kapcsolóüzemű tápegységek és a motorhajtások megnövelték a teljesítménysűrűséget, az iparág áttért az alsó oldali hűtésre (BSC), magát a PCB-t használva első fokozatú hűtőbordaként. Ez az architektúra uralta az energiacsomagolást nagyjából húsz éven át, három generáción keresztül.
Az olyan csomagok, mint a D2PAK és a TO-263, a leeresztő terminált egyenesen a csomag alján lévő nagy, szabadon lévő fém alátéthez juttatták, így közvetlen hőutat hoztak létre a chip és a PCB között. Ez húzta be először a NYÁK-t a hűtőrendszerbe, bár a NYÁK saját vezetőképessége, nagyjából 0,3-1,5 W/m·K, gyorsan új korlátozó tényezővé vált.
A vékony kötőhuzalok ellenállásának és hőképződésének csökkentése érdekében az olyan gyártók, mint az Infineon, bevezették a rézcsipesz technológiát az olyan vonalakban, mint az OptiMOS, amely a forráskivezetésnél lévő huzalkötéseket vastag rézkapocsra cserélte, amely másodlagos hőútként is működött, miközben növelte az áramkapacitást.
A későbbi tervek kompaktabb, kétsoros csomagokat párosítottak többrétegű, vastag rézből készült, betemetett réz nyomtatott áramköri lapokkal, hogy nagyobb vezetőképességet préseljenek ki az alaplapból. A NYÁK-ban rejlő termikus mennyezet megmaradt, a hőpályák körkörösebbek lettek, és a NYÁK alsó oldalán lévő nagy, kötelezően kívüli zónák megakadályozták a miniatürizálást.
A TIM technológia ezekkel a csomagokkal együtt fejlődött. A szabványos hőzsír mindenütt elterjedt, a fázisváltó anyagok szilárd, szobahőmérsékleten történő megoldásként kerültek felhasználásra, amely közel 45-60 Celsius-fokig lágyul a jobb felületi konformitás és 5-10 W/m·K közötti vezetőképesség érdekében kiszivattyúzás nélkül, valamint szilikon vagy akrilát alapra épített hőpárnák, amelyek alumínium-oxidot vagy bór-6 mm töltőanyagot 1/6 mm-ig nitrid-6 mm-ig érnek el. a terhelés megnőtt.
A szilícium-karbid (SiC) és gallium-nitrid (GaN) eszközök térnyerése magasabb kapcsolási sebességükkel, névleges feszültségükkel és teljesítménysűrűségükkel feltárta az alsó oldali hűtés korlátait. Az iparág válasza a felső oldali hűtés (TSC) volt: a csomagolás tetején lévő szabadon lévő fémlemez közvetlenül csatlakozik a hűtőbordához vagy a hűtőlemezhez, teljesen megkerülve a PCB-t.
Ennek a szendvicsnek az egyszerűsítésére az ipar vízbázisú, epoxi hővezető szigetelő bevonatot fejlesztett ki integrált szigetelő plusz vezetőanyagként. A cél egy TIM réteg és egy kerámia szigetelőlemez cseréje egyetlen bevonattal, új hőút kialakítása: forgács, egy TIM réteg, felső oldali hővezető szigetelő bevonat, majd a vízhűtéses lemez vagy hűtőborda.
| Attribútum | Kerámia szendvicshalom | Coating Plus TIM Stack |
| Interfész rétegek | Zsír, kerámialap, zsír | Egyetlen TIM réteg plusz bevonat |
| Teljes vastagság | 800μm vagy több | 100-250 μm |
| Rögzítés a hűtőbordához | Fizikai érintkezés | Kémiai kötés |
| Rideg repedésveszély | Kerámiában van jelen | Epoxi mátrixszal kerülendő |
| Szabálytalan felső fedés | Merev lappal korlátozva | Teljes lefedettség permetező bevonattal |
A hővezető szigetelő bevonat nem helyettesíti a TIM-et. Optimalizálja a szigetelőréteget, így a kísérő TIM vékonyabb, megbízhatóbb és jobban illeszkedik az általa kitöltött felülethez.
2022 óta, a 800 V-os elektromos járművek platformjainak növekedésével a TSC csomagolás elérte a tömeggyártás érettségét a vízbázisú epoxi bevonat technológia mellett. A MEPCOAT MEP 3700 sorozata egy reprezentatív termék, amely egyetlen rétegben ötvözi a 2 W/m·K hővezető képességet 3000–6000 V-os nagyfeszültségű szigeteléssel, erős felületi tapadást és autóipari szintű megbízhatóságot.
A több ezer hőmérsékleti cikluson és a 96 órás sópermetezésen átívelő gépjármű-minőségű hitelesítésen túl ezek a bevonatok támogatják a pontos vastagságszabályozást: egyetlen lépéssel akár öt mikron is lerakható, vagy az egymást követő permetezési és kikeményítési ciklusok elérhetik a kívánt vastagságot, miközben elkerülik a buborékok és üregek kialakulását, amelyek egyébként rontanák a szigetelési teljesítményt.
Ennek a történelemnek minden szakasza, az átmenő lyukú természetes hűtéstől a két évtizedes alsó oldali hűtésen át a mai, hővezető szigetelő bevonattal ellátott felső oldali hűtésig ugyanazt a mögöttes logikát követi: lerövidíti a hőutat, csökkenti az interfészek számát, kiegyensúlyozza a hőelvezetés elleni szigetelést, és alkalmazkodik a kisebb eszközökhöz. A SiC elterjedésével és a járművek feszültségplatformjainak 800 V feletti túllépésével a többrétegű párnák és kerámialapok korlátait egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni, és a bevonat-plusz-TIM párosítás a kompakt, nagy teljesítménysűrűségű elektromos meghajtóegységek gyakorlati útjaként jelenik meg.
Nem. A bevonat a kikeményedés után is mikroszkopikus felületi egyenetlenségeket hagy maga után, így egy TIM, például hőzsír vagy hőpárna továbbra is szükséges a végső határfelületi légrés kitöltéséhez.
A szélessávú eszközök gyorsabban kapcsolnak, nagyobb feszültséggel működnek, és több energiát adnak kisebb helyig, mint a régi szilícium alkatrészek, és a PCB-n keresztüli alsó hűtés már nem tud lépést tartani az eszközök által keltett hővel.
A bevonat kémiai kötést képez a hűtőborda felületével, nem pedig fizikai érintkezésre támaszkodik, és epoximátrixának nincs kerámia-repedési kockázata, így jobban bírja az autóipari minőségű vibrációt és a hőciklusokat.
Igen. Mivel nem előre vágott lemezként, hanem szórással hordják fel, az ívelt felületeket, barázdákat és a kis felső oldali hűtőberendezés geometriáit egyetlen eljárási lépésben teljesen be tudja burkolni.